Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Riport Visegrádi

 

 

 

 Mióta vagy a Voyagénál ?

Tavaly júliusban igazoltam át a Voyage SE csapatához

 

Honnan igazoltál ide ?

Zsámbék , Budatétény , Nagytétény voltak az eddigi klubjaim, majd amikor Budaörse kerültem kölcsönadással ,ott ismertem meg a jelenlegi csapattásaimat , és úgy éreztem hogy a Voyage csapatánál a helyem és tavaly nyáron ide is igazoltam.

 

Hogy érzed magad a csapatnál?

Jól érzem magam,remek a hangulat úgy az öltözőben is mint a pályán is . Remekül megértjük egymást , engem is hamar befogadtak a fiúk. Nagyon tud a csapatunk örölni minden egyes győztes meccsnek. Ha beleszaladunk egy pofonba akkor sem bántjuk , mi több biztatjuk egymást.

 

 Mi a véleményed a BLSZ bajnokság utóbbi éveiről ?

Úgy gondolom fejlődik ugyanúgy ahogy a magyar foci is! Évről évről erősebb, kezd komolyodni talán már nem csak hobbi labdarúgók játszanak ebbe a bajnokságban hanem akik úgy érzék ez egy lépcső fok és tudnak fejlődni.

 

Az elvesztett  Budapest Kupa döntő után tudtál aludni ?

Nehéz erről beszélni! Mert az ember ritkán szerepelhet döntőben! Sajnos én úgy láttam,hogy nem hittük el, hogy kikaphatunk egy blasz 2 es csapattól! Úgy voltunk vele,hogy játszogatunk játszogatunk aztán majd úgyis találunk egy gólt vagy kettőt!  Aztán hogy ez a gondolkodás minek tudható be azt nem tudom!:D De majd idén kiköszörüljük a csorbát ! :D

 

 Mi a véleményed az edzői stábról ?

Úgy gondolom,hogy jó a kapcsolat a játékosok és az edzői stáb között!  Ami fontos!  Ezért is tudnak jó hangulatúak lenni a edzések!  Szakmailag is minden rendben,látszik hogy van elképzelésük,hogy mit szeretnének és hogy ezt hogyan szeretnék elérni a csapatnál!  Szerintem ez fontos!

 

Mik a terveid jövőre ?

Mindenképpen bajnoki címet szeretnék ünnepelni a Voyage-al!  Főleg azértmert már átéltem életemben egyszer és az nem semmi érzés,és ebben szeretnék főszereplő is lenni.... :D!  Szóval ez a célom a jövőre nézve!:D