Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Riport Kámán Zoltán

 

A csapat legidősebb játékosa vagy ! Hogyan emlékezel vissza a kezdésre ?

 

1984-ben igazoltak  le előszőr a Bajai SK csapatához, majd a honvédségi időm alatt a Ceglédi Honvéd kapuját védtem . 1994-95-ben visszakerültem az NB III.-ban szereplő Bajai LSE csapatához. 1995-től 2001 -ig Nemesnádudvaron , majd az NB III. osztályban szereplő Keszthelyi állomás után Budapesten a szintén harmadosztályban szereplő III. Kerületi TUE UPE játékosa voltam. A 2010-11-es bajnokságban a Csillaghegyi MTE kapusmezét húzhattam magamra.

 

Sikereid ez idő alatt bizonyosan szép számmal akadtak , mesélj róluk !

 

Serdülőként az NB II.-ben volt első és második helyezésem, amit ifjúsági szinten is elértem. Ifi szinten a Megyei válogatottságig jutottam el.  Felnőtt szinten Nemesnádudvaron az ezüst érem került a birtokomba . Az NB III. -ban pedig aranyérmet szereztem a Bajai LSE csapatával. Emellett több torna győzelmem is van.

 

Hogyan kerültél a Voyage csapatához. ?

 

Sajnos a munkahelyem nem tudta lehetővé tenni a távolság miatt , hogy Csillaghegyre kiérjek időben az edzésre, és így a közelben kutakodtam. A Voyage Budafokon edzett akikkel aztán végül is felvettem a kapcsolatot, de jött egy csavar , miszerint elhagyják a Promontor utcát és a Fay utcába költöznek. Szerencsére itt este 19:00 órakor kezdődik az edzés , amire időben oda tudok érkezni.

 

Milyen érzés az új srácok közt lenni ?

 

Ott kezdem , hogy már régóta ilyen ambiciózus csapatot kerestem, és végre megtaláltam. Intelligens emberekkel vagyok körül véve a Vezetőktől a játékosokig. A fiúkból sugárzik az egységes erő, az összetartás , valamint az egymásért igaz szívből való szorítás .

 

Az edzések hogyan telnek ?

 

Ilyen fegyelmezett csapat tagja  még sohasem voltam. A labdás terhelések szinte észrevétlenül veszik ki az emberből az erőt a másfél óra alatt. Pörgős, előre megtervezett ütemterv alapján a pályaedzőnk után kerül képbe a Vezetőedzönk aki nem ad kiméletet , senkinek sem.  A kapusok közt mivel hárman vagyunk kialakult egy egészséges verseny szellem, és én úgy hiszem , hogy egymást biztatva , segítve a legjobb formában lévő fog kezdeni.

 

Mik a céljaid a naracssárga mezben ?

 

Természetesen a bajnoki dobogó elérése a célom , azon belűl pedig szeretnék a legmagasabb fokra fellépni. Bizom a Budapest kupában is a jó szereplésre , hiszen az előző évben csak egy hajszál választotta el a csapatot az aranyéremtől.

 

kaman-zoltan-1976.03.02..jpg

 

KÁMÁN ZOLTÁN RIPORT

 A Duna partjáról a Dunakanyarig ► ► ►